Összes oldalmegjelenítés

2012. július 31., kedd

10.fejezet-shoppingolás. :)



-Addig mi elmegyünk vásárolni. Még nem is shoppingoltunk Londonban! - lelkesedett Sophie.
Mindannyian elkészültek és elindultak. A fiúk kitettek őket az Oxford Street-en és elmentek a stúdióba. A lányok ledöbbentek, mert még sose jártak ilyen helyen. A csodálkozásukat Ellie törte meg.
- Akkor induljunk! - nevetett. Benetton, Calvin Klein, Jack Wills, Garage Store, Converse stb.. szinte az összes boltba benéztek, már teljesen lejárták a lábukat, mire végeztek. Ellie vett 2 pólót, egy nadrágot és 1 converse és egy lacoste cípőt. Sophie vett egy egyberuhát, egy pólót, egy magassarkút és egy converse cipőt. Majd beültek egy kávézóba pihenés képpen. Rendeltek egy-egy kávét. Ellie épp kortyolt a kávéjába, miközben felcsillant a szeme, mintha eszébe jutna valami.
-Figyelj, amikor visszamentetek a telefonodért, mit csináltatok Liammel? - érdelkődött. Sophie Ellie kérdésére elpirult.
-Öhm.. beszélgettünk,  és jobban megismertük egymást, nagyon aranyos és kedves fiú, megkedveltem! - mosolygott. - De.. - és itt elkomorodott - beszéltünk az üvegezésről is. Emlékszik.Mindenre. Én hülye meg azt mondtam neki, hogy felejtse el, pedig nem akarom! - szomorodott el.
- És ő erre mit válaszolt? - nézett nagy szemekkel Ellie.
-Bólintott, majd motyogott valamit, amit nem értettem - mondta, majd belekortyolt a kávéjába.
-És tetszik neked?- kíváncsiskodott Ellie.
-Nem tudom, nagyon aranyos, vicces, jófej, kedves...
-Szóval tetszik.-vágott közbe mosolyogva Ellie.
-De nem, mert még csak pár napja ismerem és neki tuti, hogy nem tetszek...
-Dehogynem .. Látom, hogy néz rád!
-Majd kiderül, de most beszéljük rólad!! Történt valami Harry-vel? -kacsintott Sophie.
-Igeeen - nevetett. - Medencéztünk! Hajnali 3 körül. És meg is akart csókolni - mondta, és elvörösödött a feje.
-Mégis mit kerestetek a medencében?! És mi az, hogy leakart smárolni?! - zavarodott össze Sophie, mire Ellie felnevetett.
-Hangokat hallottam éjszaka, és lementem megnézni, de csak Harry volt a konyhába. És kitalálta, hogy medencézzünk. Én meg belementem. A medencében elkezdtem fázni, ezért szorosan megölelt. Közeledett felém, de elrántottam a fejem,  utána már nem történt semmi. Aztán nagyon fáztam, és bementünk, szóba került az üvegezés is. Mi is abba maradtunk, hogy elfelejtjük - mondandója végére kicsit elszomorodott Ellie.
-Naa, az már valami, de miért rántottad el a fejed?- kérdezte Sophie.
-Hát, mert ez tól gyors lenne, nem is ismerem és nem szerertnék csalódni!
-Igaz... -megitták a kávéjukat, majd észrevették, hogy már fél 5 van, gyorsan kifizették a kávét, fogtak egy taxit, és hazamentek.
A fiúk még nem voltak otthon, így a lányok nyugodtan tudtak készülődni. Fürödtek, hajat mostak, fogat mostak és felöltöztek. 
Sophie:

Ellie: 


Komizzatok és szavazzatok:) 




Haliihóó..:)

Sajnáljuk, hogy eddig nem hoztunk fejezetet, de nem volt túl sok ihletünk... :) de ígérjük, hogy ma felkerül az új rész !!:) Mostantól a fejezet végén lehet szavazni, hogy milyen lett a fejezet 3 kategória van : volt már jobb is :/ , egész jó :) , nagyon jó :D reméljük sokan fogtok szavazni:) Puszii xx :)

2012. július 23., hétfő

Július 23.!!:)

Sziasztook:)
Tudjuk, hogy van 2 komi, és köszönjünk, de nem egy új fejezetet hoztunk. Ma annál fontosabb dolog történt. Illetve 2 éve:D szóval Boldog Szülinapot a One Directionnak!! :) és ne felejtsétek el trendelni! :

Este 8:22-kor gondoljatok rájuk! Persze ne csak akkor:D Magyar idő szerint 9:22kor "születtek", úgyhogy az is egy különleges perc!
Holnap igyekszünk hozni az új fejezetet!(:
Puszii xoxo

2012. július 22., vasárnap

9.fejezet.-London vs. Párizs.


Sziasztook:))
Köszönjük a 3 komit és az 1000 fölötti megtekintést:) Nagyon jól esik.:)  A következő fejezetet ismét 2 komi után tesszük föl:) Jó olvasást:))) xx
-Ez gyors…
-Bocsi, nem tudom mi ütött belém.. azt hittem kedvelsz.-mondta Harry kicsit elkeseredetten.
-Kedvellek is, nagyon, de még nem tettem túl magam a régi barátomon. –mondtam és lehajtottam a fejem.
-Mi történt?-nézett rám kiváncsian Harry.
-Párizs… vagyis London előtt szakítottunk. Azt kérte, válasszak közte és a jövőm között. Mondta, hogyha elmegyek, nincs többé szüksége rám. Ez nagyon feldühített, és szakítottam vele. De hírtelen felindulásból csináltam, és kicsit hiányzik.
-Sajnálom..  – mondta és megölelt, de azzal a mozdulattal lenyomta a fejem a víz alá. Amikor feljöttem a felszínre, csak a nevetését hallotam – Bocs, de nem hagyhattam ki.
-Véged! – idegesen kifújtam a levegőt, és ráugrottam.
Hülyültünk még a medencébe,  de már nagyon elkezdem fázni.
-Harry, fázok, nagyon.
-Ölelés? – vigyorgott Harry.
-Most még az se segít.. – dideregtem. - Menjünk ki!
-Jó, gyere, menjünk. – kihúzott a medencéből, hozott törcsiket és megtörölközdtünk. Leültünk a konyhába és ittunk egy teát, majd Harry nyakára lettem figyelmes. Egy csúnya folt volt rajta.
-Mi az ott a nyakadon?-Harry megfogta a nyakát, pont ahol a seb volt, és elkezdett nevetni.
-Ez a te műved!-mosolygott rám.
-Ennyire kiszívtam az üvegezésnél?Bocsi…-csodálkoztam rá.
-Nem baj, legalább sokáig megmarad az emléke.
-Ennyire jó voltam?-nevettem huncutan.
-Isteni.-kacsintott.-És a csók hogy tetszett?
Erre kicsit elkomorodtam..”Szóval mindenre emlékszik” gondoltam magamban.-Ahhoz képest, hogy részeg voltál, egész jó.-dicsértem meg és kicsit bele is pirultam.
-Óóó.. szóval nagyon jó volt.
-Ezt honnan veszed?-kérdeztem értetlenül.
-Elpirultál…-mosolygott Harry.
-Tekintsük meg nem történtnek .-javasoltam
-Ahogy gondolod. De ugye maradtok Londonba?
-Még meg kell beszélnem Sophie-val. Most menjünk aludni, mindjárt 5 óra.-Harry felkísért a szobámhoz, ahol Sophie békésen aludt, Jó éjszakát kívántunk, adtam egy puszit az arcára, majd mindketten lefeküdtünk aludni.
*másnap reggel*
Mindkét lány már korán felébredt, és maradásukról beszélgettek. Egy csomó érvet felhoztak London, és Párizs mellet. Végül Párizs mellet döntöttek. A karrierjük, a továbbtanulás és Párizs jobban vonzotta őket. Felkeltek az ágyról, kifújták a levegőt, és elkezdtek pakolni. Sophie-nak leesett egy vastag könyve, ami nagy zajt csapott. A két lány idegesen összenézett, nem akarták felkelteni a fiúkat. De már késő volt. Pár pillanat múlva, mind az öten álmos fejjel besétáltak hozzájuk.
-Minden rendben?-kérdezte Harry, miközben beletúrt hajába
-Igen, csak leesett egy könyv. Bocsi, nem akartunk felébreszteni titeket.
-Semmi baj – mosolygott Liam.- De hova pakoltok? – csodálkozott
- Hát..Elmegyünk Párizsba.- mondta Sophie.
-De hát, nem úgy volt, hogy maradtok?-kérdezte csodálkozva Niall.
-Átgondoltuk a dolgokat és Párizs mellet döntöttünk.
-De figyeljetek lányok, nekem van egy ismerősöm a Londoni Művészeti Egyetemen, mi lenne, ha oda járnátok és itt maradnátok Londonba?!-ajánlotta fel  Zayn.
-Ez remek ötlet!-mondták a fiúk.
-Hát nem is tudom.. már biztos nem vennénk föl , meg ez amúgy is túl bonyolult lenne.-húzta a száját Ellie.
-Nagyon jóba vagyok vele biztos eltudná intézni.-bíztatta a lányokat Zayn.
-De ez volt minden álmunk, hogy fölvegyenek a Párizsi Egyetemre, nem tudjuk ilyen könnyen föladni, át kell gondolnunk.-mondta határozottan Sophie.
-Akkor egyezzünk meg abba, hogy most itt maradtok Londonba, átgondoljátok, hogy mi legyen, beszélünk azzal a fickóval akit Zayn ismer, és ha nem tetszik, nyár végén kiutaztok Párizsba – ajánlotta Harry. A fiúk vadul bólogatni kezdtek, a lányok összenéztek, és mosolyra húzták a szájúkat.
-Oké, az jó ötlet. Mikor tudnánk vele beszélni? – érdeklődött Ellie. A mondatot meghallva a fiúk mosolyogtak és megölelték a lányokat.
-Fölhívom és megbeszélünk vele egy időpontot.-mondta Zayn.
-Oké, és mit csináljunk ma?-kérdezte Sophie.
-Hát mi olyan 5 ig a stúdióba leszünk, de utána tarthatnánk egy kisebb medencés bulit. Mit szoltók?-ajánlotta Louis.
-Jó ötlet-helyeselt mindenki.

2012. július 19., csütörtök

8.fejezet-Talán lesz ebböl valami.

Sziasztook:))
Bejelentés.!! A következő fejezetet minimum 2 komi után tesszük fel:))Mert szeretnénk visszajelzést kapni, hogy jó-e amit írunk:)Jó olvasást :Dxx

-Oh köszi akkor menjünk-mondta Sophie.
A többiek haza indultak Sophie és Liam pedig a kávézó felé vették az irányt.
*Útközben*
 -Mesélj magadról valamit, alig ismerlek! -kérte Liam.
-Mire vagy kiváncsi?
-Mindenre.

-Hát őő.. Szabó Zsófinak vagyok, de mindenki csak Sophine-nak hív. Nincs testvérem, de Ellie-t annak tekintem.
-Mióta vagytok barátok?
-Amióta megszülettünk - mosolygott Sophie. - A szüleink nagyon jóba voltak.
-Már nincsenek? - csodálkozott Liam.
-Igazából.. Tudod... - kereste a szavak Sophie. Nagyon nehéz volt neki erről beszélni. - Amikor 5 éves voltam, anyáék nyaralni mentek Spanyolországba. Apa imádta azt az országot, így minden évben odarepültek. Én is velük akartam menni, de nem engedték. Anya adott egy nyakláncot, hogy ha hiányoznának, csak nézzek rá, és ők a gyöngyből visszanéznek rám - Sophie-nak már könnyes volt a szeme. Liam átöltelte.
- Nem kell elmesélned, ha nem akarod...
-Most már elkezdtem.. Szóval én addig a nagyszüleimhez mentem. Egyik este mesét néztem, és a nagyi  könnyes szemmel jött be a szobába. Kirázott a hideg, mert még sose láttam ilyennek. Leült velem szembe, Belenézett a szemembe, megfogta a kezem és azt mondta, hogy anyáék már a felhők között vannak. Nem értettem. Azt hittem, már repülnek haza, ezért megörültem, de nagyi mondta, hogy nem. Azt mondta anyáék meghaltak. Ezrével potyogtak a könnyeim. Beültem a nagyi ölébe, és csak sírtunk. Tudtam, hogy mit jelent a halál. Mert a kutyám is meghalt, amikor 4 éves voltam, szóval felfogtam, hogy sosem láthatom őket  többé, nem ölelhetem meg őket, nem fognak esti mesét olvasni, és nem mondják többé, hogy "szeretlek."
Liam megállt, megfogta Sophie vállát, felé forditotta, mélyen a szemébe nézett, letörölte könnyeit és szorosan megölelte.
-Úgy sajnálom - suttogta a fülébe, alig hallhatóan Liam.
-Ez van.. - szipogott Sophie. - Már..már hozzászoktam - és magára erőltetett egy mosolyt. - Most te mesélj magadról!
-Liam James Payne vagyok. Augusztusba leszek 19. éves és imádom a teknősöket. 2 nővérem van Ruth és Nicola. Wolverhampton-ban születtem.- mesélt volna tovább, de megérkeztek a kávézóba, és a pultostól megkérdezték, hogy találtak-e egy telefont. A pultos benyúlt a pult alá, és előszedte Sophie mobilját.
-Ez az! Köszönöm! - mosolygott Sophie.
-Akkor mehetünk is haza. - ajánlotta Liam.
*Hazafelé Sophie szemszöge*
-Figyelj! Ami az üvegezést illeti, bocs, ha kellemetlen helyzetbe hoztalak.
-Ohh.. szóval emlékeztek rá....
-Igen,  miért mit hittél?-csodálkozott Liam.
-Hát..mivel részegek voltatok azt gondoltuk elfelejtettétek.
-Én nem voltam részeg, nem ihatok alkoholt.
-Mi?Miért?
-Csak 1 vesém van.
-Értem.. akkor felejtsük el.-mosolyogtam, de legbelül nem akartam elfelejteni, erre bólintott majd halkan motyogott valamit, amit nem értettem.
Láttam  Liam-en, hogy nagyon néz valamit majd egyszer csak elkapta a karom és elkezdett futni.
-Mit csinálsz?-kérdeztem ziháltan.
-Paparazzik!!
Csak futottunk megállás nélkül már alig kaptam levegőt mikor befordultunk egy szűk utcába és végre megálltunk, én a térdemre támaszkodva lihegtem míg Liam csak állt.
-Mi az, te nem fáradtál el?-értetlenkedtem.
-Már hozzá szoktam-nevetett.-Gyere, ismerek egy rövidebb utat a házhoz.
Elindultunk, az út további része csöndben telt, majd megérkeztünk.Az ajtó előtt megálltam, szembe fordultam Liam-el, megköszöntem, hogy elkísért majd nyomtam egy puszit az arcára. Beléptünk a házba, a többiek valamilyen filmet néztek, köszöntem nekik és közéjük ültem. Mikor a filmnek vége lett, elmentünk aludni.
*Ellie szemszöge*
Hajnali 3 körül felriadtam, mert hangokat hallotam a konyhából. Nem akartam Sophie-t felébreszteni, ezért egyedül mentem le, de a biztonság kedvéért magammal vittem egy dezodort. Mikor leértem, láttam, hogy ül valaki az asztalnál, de nagyon sötét volt, nem ismertem fel. Csöndben  mögé lopóztam, és megütöttem a vállát, hogy forduljon felém, és az arcába fújtam.
-Áááá, hülye vagy?! Miért csináltad?!?! - hallottam egy ismerős hangot, Harry volt az.
-Jajj, ne haragudj, azt hittem, egy betörő vagy..
-Á nem baj, de ez az izé nagyon csíp.-dörzsölte a szemét Harry.
-Várj, hozok egy rongyot.- És már szaladtam egy vizes rongyért. Találtam egy rongyot, gyorsan bevizeztem és már mentem is vissza Harry-hez. -És te mit keresel lent hajnali 3 kor?
-Nem tudtam aludni és megéheztem. Amúgy nincs kedved medencézni?-mosolygott rám Harry.
-Ilyenkor?-furcsáltam.
-Miért ne?!
-Végülis, menjünk, csak átöltözök.Majd csendben fölszaladtam. Mire leértem Harry már kint várt a medencénél.
-Ugorjunk be eggyüt.-mondta.
-Okéé. 3 -ra . 1...2....3...-és beugrottunk a vízbe.-Jesszus, de hideg
-Gyere ide.-mondta Harry majd magához ölelt.-Így már nem fázol?-mosolygott.
-Nem.-mondtam elpirulva. Egyre közeledett az arca az enyémhez, már csak pár centi választott el, de én gyorsan elhúztam a fejem.- Ez gyors.

2012. július 17., kedd

7. fejezet-Városnézés..

Halihóó!!:)
egy kicsit rövid lett ez a fejezet, de reméljük tetszik!!:) Komizzatok!:D Puszii xx


Fél 2-kor megérkeztek a srácok. Leültek melléjük a kanapéra.
-indulhatunk?- kérdezte Lou.
-Persze, csak felmegyünk a táskánkért - mondta Ellie. Felszaladtak. Leszaladtak.(:DD) És már indulhattak is. Amikor visszaértek, a fiúkat beöltözve találták. Kapucni, napszemüveg, stb..
-Miért van ez rajtatok? Nyár van, megfogtok sülni! - kérdezte  Sophie.
-Híresek vagyunk, emlékszel? Nem lenne jó, ha felismernének.. - mondta Liam
- Jaa. Tényleg, bocsi - nevetett Sophie.
*útközben*
-És hova megyünk először?-kiváncsiskodott Ellie.
-Először a Tower Bridge-hez, aztán a Big Ben, London Eye, aztán majd meglátjuk-mondta Harry.
-Mellesleg nagyon csinosak vagytok ma.-bókolt Liam.
-Ohh köszönjük.-mosolyodtak el a lányok.
-Hát nagyon tetszik a város, kicsit el is fáradtam .. Nem ülünk be egy kávézóba?-kérdezte Ellie.
-De menjünk.-bólogadtak mindannyian.
*kávézóban*
Mindenki rendelt egy kávét majd elkezdtek beszélgetni.
-Hiányozni fogtok srácok..-mondta szomorkásan Ellie.
-Miért, hova mentek?-kérdezte döbbenten Louis.
-Holnap megy a gépünk Párizsba..-mondta elkeseredetten Sophie.
-Miért nem maradtok Londonba? A suli úgyis csak szeptemberben kezdődik.-kérdezte csodálkozva Niall.
-Mert miért maradnánk Londonba?-kérdezte Sophie.
-Miattunk.-mondta mosolyogva Harry.
-Miattatok?...max a város miatt.-nevetett Ellie.
-Nannaa.. tudjuk, hogy tetszünk nektek.-mondta röhögve Liam és Harry-re nézett. A lányok öszzenéztek és elpirultak.
-Öhmm...mi a következő nevezetesség?-kérdezte mosolyogva Sophie, mintha megse hallota volna az elöző mondatot.
-Madame Tussauds?-kérdezte Zayn.
-Oké induljunk.
A Madame Tussauds-ban nagyon jól érezték magukat pózoltak már viaszbábúval és már indultak volna haza. Sophie a zsebéhez nyúlt és megszólalt.
-Jézus!!! Hol a telefonom?
-Én láttam az asztalon a kávézóban-próbált segíteni Zayn.
-Ja igen emlékszem, hogy kivettem, de valószínűleg nem tettem vissza.
-Gyere elkísérlek, ti addig menjetek haza. -ajánlotta fel Liam.
-Oh köszi akkor menjünk-mondta Sophie.




6.fejezet.-Lebuktunk..:)


Sziasztoook!!:)
Köszönjük a 430 fölötti megtekintést !!:DD Jólesik, hogy ennyien  néztétek!Megköszönnénk, ha írnátok komikat is, hogy tudjuk, hogy sikerült a rész.:)) .Bocsi, hogy ennyit késtünk a 6. fejezettel, de mind2-en nyaraltunk:DD Reméljük, tetszeni fog! Puszii:) xx.


-Hát.. mi reggel nem így hallotuk…
A lányoknak elakadt a szavuk , kikerekedt a szemük, egymásra néztek és elég ciki helyzetbe érezték magukat. Ellie megvakarta a tarkóját és kínosan lefelé nézett.
-Miről beszéltek?-nevetett zavartan.
-Tényleg cuki vagyok??- huzogatta huncutan a szemöldökét Harry.
-Késő van, menjünk aludni..- hadarta Sophie. Megragadta Ellie kezét, felhúzta a földről és felmentek a szobájukba. Becsukták az ajtót, ledőltek az ágyra és elkezdték megbeszélni ezt a kellemetlen helyzetet.
*Eközben lent*
-Ez most mi volt?- kérdezte értetlenül Zayn.
-Nem tudom, menjünk föl hallgatózni. -javasolta Louis. Mindenki bólogatott és felmentek. Megálltak a lányok szobája elött és csendben hallgatóztak.
*A lányok beszélgetése*
-Uhh ez rém ciki volt. – mondta Sophie.
-Az. De még mennyire …-húzta a száját Ellie.
- De figyelj.. neked komolyan bejön a Harry?
-Háát.. tetszik meg minden, de még nem tettem túl magam Dave-en .És neked Liam?
-Nagyon szimpatikus meg aranyos, de csak 1 napja ismerem és nem hiszem, hogy érdeklem – szomorodott el Sophie.
-De hát a mellkasodról nyalta le a tejszínhabot rákvörös fejjel.-mosolygott Ellie.
-Az nem jelent semmit. Viszont téged Harry megcsókolt!!
-Mivel részeg…De még így is nagyon jól csókol. –pirult el Ellie. –Menjünk aludni, késő van.
-Oké.
*kint a fiúknál*
-Ki az a Dave??-kérdezte Harry.
-Gondolom a volt pasija.-vonta meg a vállát Niall.
-És jól csókolsz! - röhögött Lou.
-Tényleg nem jelnett neki semmit? - kérdezte szomorúan Liam.
-Azt hiszi, neked nem jelentett, neki lehet, hogy jelentett valamit. - mosolygott Harry.
-Srácok, menjünk mi is aludni - javasolta Zayn.
*másnap*
A lányok felkeltek, lementek, és a fiúk már ott voltak, reggelit csináltak.
- Jó reggelt! - köszönt Louis.
- Jó reggelt! - mondták a lányok egyszerre.
- Hogy aludtatok? - kérdezte Niall.
-Öhm..jól, köszi.- mosolygott Sophie.
-Kész a reggeli! - üvöltötte Louis.- Gyertek a konyhába! - bementek a konyhába, leültek az asztalhoz, és elkezdtek enni.
-Mit csináljunk ma? - kérdezte Harry, miután lenyelte a pirítóst.
-Mi lenne, ha megmutatnánk nektek a várost? - fordult Niall a lányok felé.
-Oké, az jó lenne! - mosolygott Ellie.
-El kell mennünk egy interjúra, utána megmutatunk nektek minden gyönyörű helyet a belvárosban, 1-re itthon leszünk, addig készüljetek el, és érezzétek otthon magatokat! - ajánlotta Liam. Megették a maradék reggelit, és a srácok elindultak. A lányok leültek a kanapéra és beszélgetni kezdtek.
- Hogyhogy nem hozták szóba a tegnapit? - kérdezte Sophie.
-Nem tudom, talán nem emlékeznek rá... vagy csak kedvességből.
A nap további részében a lányok Tv-tek, majd megebédeltek és elkezdtek készülődni.
 Sophie:


Ellie:
Fél 2-kor megérkeztek a srácok.

2012. július 5., csütörtök

5. fejezet-Az Üvegezés.


 -Oké.. akkor kezdődjön az üvegezés… De hogy érdekesebb legyen  a játék, aki nem teljesíti a feladatát, iszik egy felest – javasolta Harry. A többiek beleegyeztek
Leültünk egy nagy körbe a nappali közepén. Zayn hozott egy üveget és pörgettet.  Sophie–ra mutattot az üveg, majd feltette a kérdést.
-Felelsz, vagy mersz?
-Felelek.
- Öhm.. Ki a legszinpatikusabb  a bandából?
- Ennyi idő elteltével, amennyit veletek töltöttem, nem tudom megálapítani. De jól esett, hogy ma reggel Liam megölelt és megköszönte a reggelit. Ezért Liam-et mondom – pirult el Sophie. Erre a fiúk ( Liam kivtelével) elkezdek ’húúúúú’-zni, mire Liam is elpirult.
Sophi Louis-t börgette, akinek az volt a feladata, hogy ruhástól ugorjon bele a medencébe.  Louis szó nélkül felállt, a többiek követték. Nekifutásból bombát ugrott a medencébe, mikor a följött a felszínre, nevetett. Megkérte Niall-t, hogy segítsen kimásznia a medencéből, de berántotta a szöszit, és mind nevettek. Harry hirtelen felindulásból egy gyönyörű fejest ugrott a vízbe.
-Gyertek, nagyon jó a víz! – invitálta a többieket Harry. Liam egy kis gondolkodás után vetkőzni kezdett, de Louis megálította.
-A-a. ruhástól! – nevetett Lou. Liam vállat vont és beugrott a medencébe. Őt követték a lányok, akik kézen fogva ugrottak utánuk. Már csak Zayn volt száraz.
- Gyere Zayn, leér a lábad! – röhögött Niall. Ez megnyugtatta Zayn-t és ő is a vízben kötött ki.
A medencében  jól elvoltak, de kezdett hűvös lenni, és kénytelenek voltak kijönni. Bent a házban megtörölköztek és folyatatták az üvegezést.
Sok feles és sok kérdés után Zayn pörgetett, az üveg szája Liam-re mutattot.
-Felelsz vagy mersz?
-Merek.
Zayn hosszas gondolkozás után megszólalt.-Tegyél tejszínhabot Sophie melkasára, majd nyald le! Liam és Sophie meglepődtek, de egyikük se bánta. A többiek ezen csak nevettek. Liam hozott tejszínhabot, Sophie levette a pólóját. Liam rákvörös fejjel fújta be Sophie mellkasát és elkezdte lenyalni a tejszínhabot. Sophie szíve majd’ ki ugrott a helyéről, de nagyon élvezte a dolgot, viszont nem értette, miért pont az ő mellkasáról kell lenyalni a tejszínhabot. Mikor Liam befejezte, rámosolygott Sophie-ra és Sophie is mosolygott rá, mert tiszta tejszínhab volt az orra. Mutató ujjával letörölte és megnyalta az ujját, és mindketten elpirultak.Majd Louis megszólalt:
-Húú, de fülledt lett a levegő.-erre mindenki elkezdett nevetni.
Liam pörgetett az üveg Ellie elött állt meg.
-Felelsz vagy mersz?
-Merek.
-Hmmm..-gondolkodott Liam- mi is legyen a te feladatod?!....Szívd ki Harry nyakát!
Elkezdtek nevetni.
-Hát jó..-mondta közömbösen Ellie majd oda hajolt Harry-hez és elkezdte kiszívni a nyakát. Harry először nagyra nyitotta a szemét a meglepettségtől, de utána becsukta szemeit és élvezte, nagyon élvezte. Ellie először kínosan érezte magát, de utána jól esett ajkait Harry puha nyakán tartani. Mikor végeztek, mélyen egymás szemébe néztek, homlokuk összeért, ajkuk 5 cm –re voltak egymástól, majd Harry megcsókolta Ellie-t. Mindketten nagyon élvezték és nagyon szenvedélyesen csókoltak. A többiek meglepetten nézték a történéseket, de ők nem zavartatták magukat. Majd mikor eltávolodtak egymástól, a többiekre néztek.
-Huhh.. ez nem volt benne a feladatba-nevetett Liam. egyikük sem szolalt meg, csak zavartan néztek maguk elé ők se tudták mi, vagy hogy miért történt.
-Folytassuk..-szakitotta meg a kínos csendet Sophie.
Egypár feladat után megint Ellie-re mutatott az üveg . Ekkor Louis pörgetett rá.
-Felelsz vagy mersz?
-Felelek. –mondta a biztonság kedvéért Ellie.
-Oké..tetszik most valaki?-huzogadta fel-le a szemöldökét Louis.
-Ö..nem , senki. –mondta határozottan Ellie.
-Hát.. mi reggel nem így hallotuk…

2012. július 3., kedd

4. fejezet- Az előadás.

Bocsi, hogy a 3. fejezet ilyen rövidre sikeredett, de azért reméljük tetszett. Jó olvasást:))-K,-S


Reggel a lányok egyszerre ébredtek, és lementek a konyhába. Ellie látott egy újságot az asztalon. Megnézte és látta, hogy a tegnap megismert fiúk vannak a címlapon. A döbbenettől ellált a szava. Nem is hitt a szemének, azt hitte, képzelődik, majd szólt Sophie-nak.

- Nézd Sophie! A srácok vannak az újságban.- Sophie értetlen fejet vágva odament.
- Milyen srácok?!- majd odament és megnézte az újságot. Tátott szájjal bámult maga elé. Majd Ellie megszólalt.
 -Nézzünk bele, tények vannak róluk..-letették az újságot az asztalra és elkezdték olvasni.
-„Liam kedvenc álltata a teknős.” Jajj, de aranyos, én is imádom őket.- áradozott Sophie.
-„Harry egyszer alsó gatyában futott végig a vonatállomáson” hülye állat –röhögött Ellie. 
-„Zayn tudja az összes Hannah Montana számot, mert szokta nézni a kishúgával.”- ez nagyon cuki – mondta Sophie 
-„Louis egyszer megmutatta a fenekét egy tanárnak.” Isteneem..-nevettek mindketten. 
-„Niall –nek volt egy álma amiben a föld összes étele eltűnt és sírva ébredt fel.” Imádni való-mondta Ellie. 
-Nézd, milyen aranyosak ezen a képen-mosolygott Sophie. 
-Hát igen elég jól néznek ki .főleg ….-pirult el Ellie. 
-Főleeg?-kérdezte Sophie nevetve.- Csak nem tetszik valamelyik?!. 
-Háát ..hogyismondjam…izéé….Harryolyancuki.-jött zavarba Ellie. 
-Na csak nem szerelmes valaki??.. 
-Á nem csak szimpatikus, de úgyse lenne belőle semmi, hisz ő egy sztár…-szomorodott el Ellie. 
-Tudom mit érzel..-Ellie kérdőn nézett rá.-Tudod nekem Liam tetszik..mosolygott zavartan Sophie. 
-Hát….. –kezde volna el Ellie, de lépteket hallottak. 
-Jó reggelt. –jöttek le a fiuk fülig érő mosollyal. 
-Jó reggelt.-mondták egyszerre a lányok. 
-Látom felismertetek minket..-mondta Niall.
-Miért, baj?  - kérdezte Sophie.
-Tudod, pont este beszéltük, miután felvittünk titeket, hogy milyen jó, hogy ti nem ismertetek fel minket, és nem sikítoztatok, mint a többi rajongó... De most rájötettek, hogy híresek vagyunk, minden megváltozik..- mondta Zayn csalódottan.
-Jajj dehogy is! Ettől mi még ugyanúgy tekintünk rátok.- mondta Ellie.
-Bizonyítsátok be! - mondta Louis.
-Jó. Gyere Sophie, menjünk fel, itt úgysincs semmi érdekes:P - mondta Ellie. Erre a fiúk elnevették magukat.
-Ácsi, ácsi. Reggelit kell csinálnotok, ha már befogadtunk titeket.
-Oké, de csak mert befogadtatok - mondta Sophie. Megcsinálták a reggelit, leültek az asztalhoz és megszólalt Ellie.
-Tudtok valami jó szállodát?
-Miért? A mi házunk nem elég jó?- kérdezte Louis.
-Miért? maradjunk itt?- kérdezte elkerekedett szemmel Ellie. A fiúk egymásra néztek és Harry odalépett Ellie-hez, átölelte a derekát. Ellie furcsán nézett, nem tudta mire vélje a dolgot, de nagyon tetszet neki a helyzet. Majd Harry megszólalt:
-Azt ki kell ám érdemelni!- nevetett huncutul.
-Mivel tudjuk kiérdemelni?- kérdezte nevetve Ellie.
-Hmmm - gondolkodott Louis. - adjátok elő a "What Makes You Beautiful"-t. Nekünk most egy fotózásra kell mennünk, addig gyakoroljatok.
-Oké, de nem igérünk semmit...- nevetett Sophie. A fiúk felmentek az emeletre készülödni, Ellie kiszaladt a mosdóba, Sophie pedig neki állt mosogatni, mikor valaki hátulról megölelte. Ijedtében összerezzent, majd hátranézett és Liam –et látta meg. Mielőtt bármit kérdezhetett volna, Liam megszólalt:
-Köszönöm a reggelit, nagyon finom volt.-mosolygott és elment. Mikor megjött Ellie, rögtön elmesélte neki mi történt.Mindkét lány össze volt zavarodva, nem tudták mi történt.
*2,5 óra múlva*
Megérkeztek a fiúk, és leültek a kanapéra.A lányok a nappaliba várták őket. Majd megkezdődött a műsor. A srácok az előadás végére már a földön fetrengve sírva röhögtek a lányok "csodás" hangján, nagynehezen abbahagyták a nevetést Ellie és Sophie is megköszönte a figyelmet és meghajoltak. Ekkor a banda értékelte a produkciót, és eldöntötték, hogy a lányok maradhatnak.Ekkor Niall megszólalt.
-Rendeljünk valamit a Nando's -ból.
-Remek ötlet-mondtuk mindannyian.
-Üvegezzünk amíg megjön a kaja.-ajánlotta fel Zayn .
-Oké.. akkor kezdődjön az üvegezés...

3. fejezet-A megmentőink.


Kis idő múlva ajtót nyitott egy ismerős arc. Ismerős volt, de nem tudták, honnan. A srác mosollyal fogadott minket ,de mikor jobban megnézett arcára fagyott a mosoly Ellie kétségbeesett arca és Sophie könnyes szemei miatt.A fiú behítva öket majd megláttak a házban 4 srácot akik szintén ismerősek voltak és ugyanugy fogadták öket. Mind leültek a kanapéra majd Ellie megszólalt .
-Köszönjük hogy behívtatok minket mert nélkületek nemtudjuk mi lett volna.
-Miért, mi történt veletek? -kérdezte aggodóan egy szőke hajú srác.
-Hát Magyarországról jöttünk és Párizs volt az eredeti cél ,mivel oda mennénk a Párizsi Művészeti Iskolába ,de valószínüleg elnéztük a gépet és rossz járatra szálltunk igy kötöttünk ki Londonba .. gondoltuk ,hogy elmegyünk egy hotelba , de eltévedtünk és nemtudtuk mit csináljunk így bekopogtunk ebbe a házba. Remélem nem zavarunk .-Sütötte le szemét Ellie.
-Dehogy zavartok ,Rég voltak ilyen szép vendégeink .. ha akartok itt tölthetitek az éjszakát.-mondta egy göndör fiiú.
-Köszönjük az nagyon jó lenne.-mondtuk egyszerre elpirulva
-De miért nem hívtátok föl a szüleiteket?-kérdezte egy fekete hajú fiú.-Mindketten a földet nézték és érezték hogy mindjár előtör belőlük a sírás.A fiuk megijedtek, nem jutot más eszükbe így oda mentek megölelni őket.Sophie-t mikor megölelte egy kockás inges barna hajú fiú mélyen belenézett a szemébe, majd letörölte könnyeit az arcárol.A lány ekkor elpirult.
Ellihez utoljára egy göndör hajú édes srác ment, aki szorosan magához ölelte és nem engedte el. Ellie beszippantotta finom illatát majd mikor kezdett kínossá válni a szitu eltolta magátol majd rámosolygott.
-És nem vagytok éhesek? –kérdezte a szőke srác-erre bologatott mindenki. -jo akkor hozok enni.
Az egyperces kínos csöndet az ajtó nyító srác törte meg.
-Amúgy bocs, be se mutatkoztam .. Louis vagyok.
-Ellie
-Sophie
-Hello én Harry vagyok ő itt Liam ,Zayn és kint a konyhában pedig Niall.
-Mi lenne ha filmet néznénk?ugyis azt terveztük..-mondta Liam 
-Oké-hanzott egyszerre a válasz.
-És mit nézünk?-kérdezte Sophie.
-The Hangover. jó lesz ?-kérdezte Harry.
-Tökéletes.-mondta Ellie 
-Áá Pont jókor Niall, most tedtük be a filmet.- szólt Louis.miközben Niall besétált a kajával teli tálcán a szobába .
A film végére Ellie és Sophie elaludtak így fölvitték őket a vendégszobába.

2. fejezet- Eltévedtünk..

-Hééj Sophie.. ez nem Párizs...
-Hogy miiiii?!- kérdezte kétségbeesetten Sophie.
-Nézd, ott a London Eye...Londonban vagyunk??..
-Honnan tudjam?!- kérdezte idegesen Sophie.
-Jó, nyugi, majd kitalálunk valamit..valószínüleg elnéztük a járatot.-válaszolt higadtan Ellie.
-De hogy nyugodhatnék meg, ha Londonban vagyunk?!- kérdezte az idegességtől könnyes arccal Sophie. Tehetetlennek érezték magukat , nem tudták mit csináljanak egy ilyen nagy és ismeretlen városba.-Se szállásunk se pénzünk nincs.. át kéne váltani az eurót..
-Jó ötlet.. elmegyünk pénztváltani ,de elöbb kérdezzük meg mikor indul gép legközelebb Párizsba. Hátha indul holnap gép és azzal elmegyünk, okés?
-Rendben , induljunk –mondta Sophie nyugodtabb hangon.
*pénztárnál*
-Jó napot ! Azt szeretnénk megkérdezni, mikor indul a legközelebbi gép Párizsba?-kérdzte Sophie.
-Sziaztok! öö.. mindjárt megnézem…Á meg is van .Holnap 4 –kor indul gép.
-Ó, az tökéletes lenne –örültek meg mindketten.
-Sajnálom lányok ,de most nézem hogy a járatra a jegyek elfogytak.-A lányok arcáról egyből lefagyott a mosoly.- Legközelebb 3 nap múlva vásárolhattok jegyet.
-Értjük. Köszönjük.- mondta Ellie és elhagyták a pénztárat.
-Akkor most mit csináljunk?-kérdezte csalódottan Sophie.
-Fogalmam sincs…menjünk el pénzt váltani aztán üljünk be egy kávézóba, ott majd átgondoljuk a dolgokat.
*a kávézóban*
.


-Én Vanilatte-t kérek –mondta Ellie.
-Én is –tette hozzá Sophie.
-2 perc és hozom a rendelést.-mondta a pincér és elment.
-Akkor mit csináljunk?-kérdezte kicsit idegesen Sophie látszott rajta, hogy kétségbe esett volt.
-Nem tudom .., de fel a fejjel !! Van 3 napunk Londonban .-kacsintott Ellie.
-Nem értem , hogy tudsz ilyen nyugodt lenni amikor itt vagyunk szállás nélkül Londonban-értetlenkedett Sophie. Mielött Ellie válaszolhatott volna, meghozták a rendelésüket.Miután elment a pincér, Ellie megszólalt:
-Én örülök, hogy itt vagyunk Londonba .-válaszolt mosolyogva Ellie.-De figyelj, emlékszel 1 éve voltunk sulival és ott egy olcsó motelbe szálltunk meg. Mi lenne ha elmennénk oda?
-Tudod a címet?-csillant fel Sophie szeme.
-Csak az utcát.-mondta Ellie. Igyuk meg és menjünk.
Mikor megitták nagynehezen fogtak egy taxit, Ellie bedigtálta az utcanevet és elindultak. Egész úton feszült csend volt az autóban. Mikor megállt a taxi, kiszálltak, kivették a csomagjaikat és csak csendben álltak egymás mellet mikor Ellie megszólalt - rossz helyen vagyunk...- Sophie-t már a sírás kerülgette és könnyes szemmel fordúlt Ellie-hez.
-Most mit csináljunk?
-Kérjünk segítséget a taxistól- megfordultak, de látták, hogy a taxis már elment. Sophie-nak ez volt az utólsó csepp. Lerogyott a földre, fejét kezébe temette és úgy sírt. Még soha nem sírt ennyire. Elveszettnek érezte magát és össze volt zavarodva. Ellie legugolt mellé és pár perc csend után megszólalt - Mi lenne, ha szállást kérnénk valakitől? - Sophi felnézett, letörölte könnyeit, erőt gyüjtött és felállt. Elindultak a legközelebbi házhoz, ami nagyon szép volt. Ellie félénken felemelte a kezét, és kopogott. Kis idő múlva ajtót nyitott egy ismerős arc. Ismerős volt, de nem tudták, honnan.